A Bizottság társelnöke az egyik óráján felolvasott egy részletet, amely tartalmazta a „néger” szót. Az ezt követő viták előrevetítették a szólásszabadsággal kapcsolatban felmerülő nézeteltéréseket.

Michael W. McConnel, egyetemi tanár a Stanfordi Egyetem jogi karán, egyben a Facebook Felügyeleti Bizottság társelnöke, az Alkotmány megalkotásáról szóló előadása végéhez közeledett, amikor úgy döntött, idéz egy XVIII. századi, virginiai vitából, amelyben szerepelt az a szó, hogy néger. Előtte azonban McConnel leállította a Zoom video felvételét, majd az idézet után visszakapcsolta, és folytatta óráját.
Ez az eset tökéletes ábrázolása a Felügyeleti Bizottság működésének. Eleinte úgy volt, hogy a Bizottság csak visszaállítja a tévesen eltávolított bejegyzéseket, és javasolhatja a Facebooknak bizonyos bejegyzések törlését. A Facebook közösségi alapelvei tiltják a származás alapú nyílt támadást, és McConnell esete segít megérteni, hogyan látja a Bizottság a világot.
A bejegyzésekkel kapcsolatos legnehezebb döntések nagy részét a független Felügyeleti Bizottság hozza meg, amelynek 40 tagját a szólás szabadsága melletti elkötelezettségük alapján választották. Ez a Bizottság lehetővé teszi a Facebook és az Instagram felhasználói számára, hogy fellebbezzenek, ha úgy gondolják, tévesen törölték bejegyzésüket. A Facebook el fogja fogadni a Bizottság döntését, és javaslatokat fog kérni tőle a felmerülő politikai kérdésekkel kapcsolatban.
Fontos, hogy kiálljunk a szólásszabadságért. Ha valami egységesen pozitív dolog történik, senki nem kezdeményezi, hogy távolítsák el, vitás esetekben azonban igen. Felmerül a kérdés, hogy a jövőben a Facebook társadalmunk tükre lesz-e, vagy próbálja fokozatosan fejlődőnek beállítani a társadalmat, például azzal, hogy eltűnik a fajgyűlölet?


Szerző: Casey Newton

https://www.theverge.com/interface/2020/6/5/21280505/michael-mcconnell-stanford-facebook-oversight-board-controversy-n-word