A Facebook most először törölt teljesen Trump-posztot, amely egy videó volt. Ebben ez amerikai elnök azt állította, hogy a gyerekek „szinte teljesen védettek” a koronavírustól. A Facebook a videó eltávolítását azzal indokolta, hogy dezinformál a kórokozóról, ami ellenkezik a cég politikájával koronavírus-témában.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy több tanulmány feltételezése szerint a gyerekek valóban kevésbé hajlamosak elkapni a kórt, mint a felnőttek, és ha mégis megfertőződnek, nagyobb eséllyel vészelik át enyhe tünetekkel a betegséget. Egy áprilisban közzétett tanulmány szerzői 2500 gyerekre kiterjedőn arra jutottak, hogy öt fertőzött közül csupán egy szorult kórházi kezelésre, míg a felnőttek körében minden harmadik.
„Az elnök csupán bejelentett egy tényt: a gyerekek ritkábban kapják el a koronavírust, mint a felnőttek” – közölte Courtney Parella, Donald Trump egyik kampányszóvivője. Parella szerint a közösségi platformok negatív irányban elfogultak Trumppal.
„A közösségi oldalak nem az igazság döntőbírói” – tette hozzá.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója májusban még bírálta a rivális Twittert, mert megjelölte Trump egyes tweetjeit, azt javasolva felhasználóinak, hogy nézzenek utána a tényeknek.
Zuckerberg akkor azt mondta a CNBC amerikai hírcsatornának: nem gondolja, hogy „a Facebooknak vagy más online platformoknak az igazság döntőbíróinak szerepét kellene játszaniuk”.
Hozzátette: a Facebook feladata az, hogy lehetőséget biztosítson az embereknek véleményük szabad kifejezésére.
A múlt héten a Twitter mikroblog 12 órára letiltotta az amerikai elnök fiának, Donald Trump Jr. személyes profilját és egy bejegyzés törlésére szólították fel. Donald Trump Jr. olyan felvételt osztott meg, amelyen amerikai orvosok arról beszélnek, hogy a malária kezelésére használt hidroxi-klorokin a koronavírus-fertőzést is gyógyítja. A posztot megosztott az elnök is, de őt nem érintette a korlátozás.

MTI

https://hirado.hu/kulfold/cikk/2020/08/06/a-facebook-torolte-az-amerikai-elnok-egyik-posztjat